Érzékelésem most a hullámokat vizsgálja.
A tegnapi hullám olyan hatalmas kiáradó energiával jött, hogy alig bírtam magammal.
Kimentem a természet természetébe és órákig bicajoztam és örvendtem a jó időnek, a napsütésnek, esőcseppnek, még annak is, ahogyan a bogarak berepültek a számba.
Jó kedvemmel – amerre jártam, ott bizony nyomot hagytam. Kiáradt az – a természet természetébe. Neki ajándékoztam a jó kedvem, örömem, arcom mosolyát, a boldogságomat.
Aki meg pont arra vágyik és nem jön belőle, az egyszerűen kapcsolódjon rá a jó érzésre. Csupán csak élvezze a természet természetes szépségét. És lélegezze be nagy levegővel. Ha megy.
Mert látok olyanokat is, akik úgy száguldanak bicajjal vagy futólábaikon, hogy észre sem veszik azt, hogy milyen csodás helyen járnak. Vagy amikor a gyógyvízben ülnek, szerintem azt sem tudják mi az… Hangoskodnak, piásak. Nem érzik e azt, hogy megtiszteljék a vízet. Lehet, hogy ők épp hullámvölgyben vannak…
Mert vannak hullámhegyek és vannak a hullámvölgyek.
Akár a bioritmus. Hol fent, hol pedig lent. Hol kint, hol pedig bent. De nézhetjük így az életszakaszainkat is. Milyen ritmusban és hogyan pulzál. Nézhetjük a rövidebb, kisebb hullámtörőket és nézhetjük a ritkább, ámde hatalmasabb hullámokat is, ami cunamiszerűen átrendezi a külső-belső terepet…
S hogy mi van apálykor, visszahúzódáskor?
Olyankor leginkább befelé figyelek, igyekszem megérteni minek is tört utat a hullám…