Már kiskoromban is többször éreztem azt, hogy minden rendben van. S bár az egy pillanatnyi belső érzet volt, mégis végtelen nyugalommal árasztott el. Azt sugallta, ha sokszor bármilyen dolog is bánt annak meg van a hozzá tartozó megoldó kulcsa is így tehát nincs miért aggódni. Még ha abban a kaotikus pillanatban meg is zuhanunk a megoldás adott.
Felnőttkoromra az „okoskodásom” keresésre hívott. Kutattam, tanultam, ám a hiteles válaszok valahogy mégiscsak belülről, MAGamból érkeztek miként egykor a gyermekkori belső hangok.
Arra jutottam, hogy igen!
Arra jutottam, hogy bármi, ami ér az „felhívás a keringőre” – arra hogy rendett tegyek mivel az az én fejlődésemet, épülésemet, tudatosságomat hivatott szolgálni.
Arra jutottam, hogy a velem született segíteni akarásom kódja mostanra megszelídült, mivel megértettem, hogy mindenki abból tanul, amiben épp van. Ezt bizony helytelen átvenni, más dolgait átvállalni, más csomagját a magunk vállán cipelni, mivel nem hozzánk tartozik. Akitől pedig átvesszük terheit – pusztán szeretetből, azt megfosztjuk az önismeretének lehetőségétől. Legyen ez akár betegség, akár családi, vagy párkapcsolati cucc az az Ő „tankönyve” az neki szól, azt neki kell megolvasni. A miértek megértése aztán „gatyába rázza”.
Mint ahogyan én magam is megtanultam élet leckéimet sok-sok fejezeten keresztül.
Arra jutottam, hogy igen! Igent mondani az életre, s mindenre, ami arról szól… Igent mondani a halálra, s mindenre, ami arról szól…
Én magam igent mondok annak aki a káoszban harmóniára vágyik és megoldást keres. Facilitátorként lehetőséget kínálok abban, hogy válaszokra lelj önmagadban, önmagadtól. S ez oly csodálatos.
“A valódi “jótett” nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük” (Müller Péter: Szeretetkönyv)