A rend

 

 

Már kiskoromban is többször éreztem azt, hogy minden rendben van. S bár az egy pillanatnyi belső érzet volt, mégis végtelen nyugalommal árasztott el. Azt sugallta, ha sokszor bármilyen dolog is bánt annak meg van a hozzá tartozó megoldó kulcsa is így tehát nincs miért aggódni. Még ha abban a kaotikus pillanatban meg is zuhanunk a megoldás adott.

Felnőttkoromra az „okoskodásom” keresésre hívott. Kutattam, tanultam, ám a hiteles válaszok valahogy mégiscsak belülről, MAGamból érkeztek miként egykor a gyermekkori belső hangok.

Arra jutottam, hogy igen!

Arra jutottam, hogy bármi, ami ér az „felhívás a keringőre” – arra hogy rendett tegyek mivel  az az én fejlődésemet, épülésemet, tudatosságomat hivatott szolgálni.

Arra jutottam, hogy a velem született segíteni akarásom kódja mostanra megszelídült, mivel megértettem, hogy mindenki abból tanul, amiben épp van. Ezt bizony helytelen átvenni, más dolgait átvállalni, más csomagját a magunk vállán cipelni, mivel nem hozzánk tartozik. Akitől pedig átvesszük terheit – pusztán szeretetből, azt megfosztjuk az önismeretének lehetőségétől. Legyen ez akár betegség, akár családi, vagy párkapcsolati cucc az az Ő „tankönyve” az neki szól, azt neki kell megolvasni. A miértek megértése aztán „gatyába rázza”.

Mint ahogyan én magam is megtanultam élet leckéimet sok-sok fejezeten keresztül.

Arra jutottam, hogy igen! Igent mondani az életre, s mindenre, ami arról szól… Igent mondani a halálra, s mindenre, ami arról szól…

Én magam igent mondok annak aki a káoszban harmóniára vágyik és megoldást keres. Facilitátorként lehetőséget kínálok abban, hogy válaszokra lelj önmagadban, önmagadtól. S ez oly csodálatos.

 “A valódi “jótett” nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

BeavatásBeavatás

  Megváltoztatni bárkit, vagy bármit csak magadon keresztül tudsz!   Illusztrációként az egyik selyemképemet gondoltam elhelyezni itt. „Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike,

Egyéb

Halottak napjaHalottak napja

Halottak napja. Bár már vége van a hivatalos halottak napjának, mégis megosztom a témával kapcsolatos gondolataimat. Azokat a gondolatokat, amelyek általában hosszas vajúdás után születnek meg bennem. Élvezem azt a

Egyéb