Látom, ahogy hölgyek marha nehéz sövényvágóval nyírják a sövényt.
Eszembe jutott még jó pár méltatlanság.
Harcok idején a túlélés érdekében lemondva nőiességük minden bájáról és teremtő képességeikről azon ügyködtek, hogy legyen meg a napi betevő, miközben óvták, vigyázták a családot, az otthont. Érzelmeiket szorosan lezárva, magukról teljesen lemondva, mert csak úgy lehetett kibírni, úgy lehetett túlélni. Minden mocskos dolgot.
Látom a TV.-ben az ukrajnai női katonafoglyokat, miközben a hányinger kerülget.
Nagyapám mesélte, hogy a bányában nők is dolgoztak, sokszor az igásló helyén.
Látom, ahogy a nők legjava most olyan állásban dolgozik, ahová hajnalban megy és estefelé érkezik meg haza. Oda, ahol neki nőként az otthon melegét kellene táplálni. Mivel? Szívbéli szerető érzésekkel, a családdal való szeretetteljes törődéssel. Ám ahhoz az kéne, hogy MAGára találjon. Szükséges lenne az, hogy kapcsolódni tudjon saját isteni minőségével, abból merítve erőt és tudást. Hogy legyen módja, ideje csak magával lenni, hol olyan energiával töltekezzék, ami eredendő miNŐsége… amivel igazán táplálni képes legyen.
Vajon mitől is lehet a mellrák… Nem képes táplálni. Sem MAGát sem másokat. Mert halálra van gyötörve. Mert azt tanulta azt látta hogy önmagáról lemondva másokért éljen mások elvárásainak megfelelően. Mert a nő az olyan, hogy még a lelkét is odaadná azért hogy szeressék, hogy jó legyen. S azért mindenre hajlandó. Egy pontig.
Ám a mellrák csak egy a felkiáltó jelek közül, mert van még pár. Annyira drasztikus, mellbevágó, hogy az érintett kénytelen végre csak saját magával törődni. Önmagát szeretettel gondozni, gyógyítgani.
Aki okul belőle az rendbe jön /testileg-lelkileg/, aki meg valamiért nem képes, az lehet, hogy elmegy.
Mivel halál nem létezik egy másik életben legyen sokkal tudatosabb és szerencsésebb!
És akkor még sövényt is vágjanak és közben hallom, ahogy káromkodnak, mert kurva nehéz…
Mit szeretnének akkor a férfiak meg a társadalom /politikamentesen/ a nőktől, ha férfiasítják őket, ha beosztják minden idejüket /az életidejüket/ még otthon is.
Meleg ebédet, gyengéd kisugárzást, igéző tekintetet, netán az erejüket, ami eredendően gyógyerő…
Tisztelem és becsülöm azokat a férfiakat, akiket nagyra tartok. Mert ők a tenyerükön hordozzák hölgyeiket. Királynőként bánnak velük – Anyakirálynőként. Így Ők a királyok!
Napokkal ezelőtt érkezett egy hang, ami azt sugallta “A szeretet nem önfeláldozó!” Nahát!