Lélekkísérő Egyéb Változó kor

Változó kor

 

Változó kor

Életünk folyamán különböző életszakaszok köszönnek be, más a feladat, más az élettér, mások a benne lévő szereplők és az érzetek is.

Úgy is mondhatnánk, benne vagyunk a változó korban, ami nem is korfüggő talán, hiszen állandóan változunk. Pillanatról – pillanatra, napról – napra, hétről – hétre, óráról-órára.

A tapasztalatok tanítanak, általuk egyre megértőbbé, egyre elfogadóbbá válhatunk.

Annyi esemény, annyi élmény ért minket, hogy a róla készült képek el sem férnek a képtárban. Ám nem csak az emlékek, hanem a hozzájuk tartozó érzések is megbújnak a kép sarkában legyenek azok akár jók, akár rosszak. 

Az élet előrehaladtával egyre inkább a szellemi sík felé fordulunk, azaz felfelé. Miért is? Mert előbb utóbb felmerülhet benned a kérdés, honnan jövünk és hová megyünk, na meg ki vagyok én?

Az önismereti válaszkeresések folyamán nagyon sok mindenre fény derülhet. Tőled függ. Látod, érzed, megéled és megérted az átalakulásod. Évek mennek, évek jönnek. A hajad őszbe bölcsül. Visszatekintesz a megtett útra és szelíden mosolyogsz. Szemed valahonnan mélyről, bentről ragyog.

Mert hagyod azt fényleni, mert tudod már a titkot.

Örök lélekként átutazó vagy az életekben és a halálokban mindig más testben, más helyzetben, azért hogy abból megnemesedj és megtanuld szívből szeretni magadat, másokat.

Evégre hát a sok esemény, kibírod-e a „hétfogást”?

Lassan eljön az idő továbblépni.

Elhagyod e testet, mely már igen elhasználódott a hosszú út alatt.
Néha félsz, a halálfélelem ismerős hiszen oly sokszor élted át születéskor és halálodkor.
A megváltó halál a végső átváltozás áldása, mely hazaenged. Oda, ahonnan jöttél és ott végre megpihenhetsz egy kicsit.

Az élet megy tovább!

 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

VáltozásVáltozás

    A Dalai Láma gondolatait idézem, amivel egy húron pendülök… „Néha úgy érezhetjük, hogy egyénekként nem sokat tehetünk, de az emberiség egyénekből áll; együtt változást hozhatunk. Egyénekként befolyásolhatjuk a

Egyéb