Lélekkísérő Egyéb Gyógyulás

Gyógyulás

 

 

Felismeréseim, amelyeket a köz javára szentelnék belátom,          hogy a legtöbbször bicskanyitogatóak. Belátom azt is, hogy bizony időnként elhallgatok, néma maradok, mert már annyiszor beszéltem a falnak. Na, de ennek elbírálása nem is az én dolgom.

A következő kis történet lehetne ébresztő, lehetne inspiráló talán…

Egy ismerősöm régóta különböző testi kínjait szenvedi, miközben Ő tudja mi a baja és miért… Érdekes akkor miért nem gyógyul? Számtalanszor elmagyaráztam kedvesen és türelmesen azt, hogy a gyógyulás csakis önmaga által lehetséges. A régi rendszer már nem működik. Az, hogy majd valamilyen jószándékú önjelölt varázsló egy csodamódszerrel /a tengernyi közül/ kiszedi belőle a betegséget. Az illető ezt inkább bevállalta és majdnem belehalt a kezelésbe. És arra a döntésre jutott, hogy ilyenekben nem hisz soha többet.

Mélységesen felháborodtam. Leginkább azért, mert a kóklerek bemocskolják a hiteles, valóban segíteni képesek és tudók renoméját.

Újfent elmagyaráztam azt, hogy nem tüneteket kezelünk, hanem az okot szüntetjük meg. Nem is kell olyan mély transzba menni ahhoz, hogy konkrét válaszra leljünk az önmagunknak feltett konkrét kérdésre: mi ez….. Amikor megjön az AHA élmény, feloldódik az az energiablokk, ami a betegség góca. Nem csak lelki élmény hatja át a gyógyulni vágyót, fizikailag is érezhetővé válik testében az akadálytalan energiaáramlás. Gyógyulás zajlik sejtszinten. Érzi a bizsergést, kitisztul a belső látása.

Az említett eset kapcsán magam is elméláztam, mire tanít ez a helyzet…  a megértés fájdalmas sebekre emlékeztet. Szüleimet akartam minden erőmmel meggyógyítani …. életben tartani. Haragudtam azért, mert nem hagyták. És milyen igazuk volt. A sorsukat nem válthattam meg.  Amit meg kellett tapasztalniuk életükben és haldoklásukban, azt nem vehettem el tőlük, bármennyire is cipelni akartam volna volna helyettük a nehézségeiket.

Megtisztelem az ismerősöm és minden ilyen helyzetben lévő embernek a sorsát és ami abban benne van és szeretettel meghagyom nekik.

Megtisztelem és elismerem az ezerszintű gyógyítók seregét, mert velem együtt ők is jóakaratúak.

Mindazonáltal megosztom az aktuális, helyzetnek megfelelő információt.

És lelke rajta…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A rendA rend

    Már kiskoromban is többször éreztem azt, hogy minden rendben van. S bár az egy pillanatnyi belső érzet volt, mégis végtelen nyugalommal árasztott el. Azt sugallta, ha sokszor bármilyen

Egyéb

KözŐsségKözŐsség

KözŐsség. A közösség összetartó erejéről szeretném a MAGam véleményét hallatni tudván azt, hogy mindenkinek a MAGa igaza AZ! Hogy miként illeszkedsz be egy közösségbe és ott hogyan érzed magad, az

Egyéb