SZERepek

SZERepek. Ahogy leírtam e szót, azonnal észrevettem, hogy ami mondanivaló e témát illetően belőlem kikívánkozni vágyik, az benne foglaltatik a szóban.

Már meg sem lepődöm azon, ahogy kiviláglik a lényeg, hiszen amint már sokszor említettem, a Magyar nyelv kódolt nyelv, értelmet, érzelmet, tartalmat sugall. Itt is minden benne van a szóban.

Szerepek. Életünk folyamán a különböző életterületeken számtalan szereplőként vagy jelen. Más jelmezben, más minőségben, más hangvétellel, más hangulattal, stb.

De vajon jelen vagy e úgy Istenigazából, vagy tevékenységeid közepette máshol jársz…

Példának okáért a neves orvos professzor Karib tengeri nyaralása alatt bent a hűs szobában bublikál, vagy épp hosszas telefonbeszélgetést folytat egy kollégával, miközben neje az erkélyen erotikus regényt olvas.  Meglepődötten látom a játszótéren a gyermekeikkel játszó szülőket vagy nagyszülőket, hogy ott sincsenek

Amikor neked szegezik a kérdést: Ki vagy te? Mit felelsz?

A magam válasza a következő: Vagyok nő, vagyok anya, feleség, gyógyító, tanító, tanuló, vásárló, úszó, testvér, nagymama, szomszéd, stb, stb, de amikor az vagyok, akkor a szerepkörömnek megfelelően abban vagyok jelen.  Tehát ha gyógyítói szerepemet élem, akkor nem a babfőzelék receptjét beszéljük át. Nagymamaként pedig nem a dögös női énemet játszom. Tök furán venné ki magát.

Mi lenne, ha tennél egy próbát és beállnál a kör közepére és magad köré tennéd felvett és az időnként eljátszott szerepeket?

Mit érzel most? Megilletődtél tán? Bizony-bizony a középpontod te MAGad lennél, azaz az Isteni éned.

Ő az, aki a SZERepeiden keresztül tapasztaltat = SZER-t működtet.

A SZER Istentől áthatott jelenlét.

Életed értelme ezzel az érzettel áthatottan jelen lenni a szerepben és megélni azt a tőled telhető legjobban.

S ahogy éled is a SZER-t, úgy kiteljesedsz életed minden területén, hiszen Isteni Éned ragyogtat…a SZERetet, vagyis az Isten.

Ő táplál, etet, SZER-etet.

S lám-lám, milyen könnyű felismerni az álarcokat, azokat a maszkokat, amit az emberek hordanak. Tudod miért? Mert nem tudják a titkot, amit te már ismersz. Nem tudják azt, hogy nem kell senkinek sem megfelelni ilyen olyan ábrázattal azért, hogy szerethetőbbek legyenek.

A SZERetetet nem lehet csinálni. Csak annyi…hagyni…átengedni és az magától áramlik, nem kell irányítani, programozni és a jó ég tudja még mit találtak ki rá. Hagyni kell belefolyatni a szerepbe és megélni, átérezni ami van, ha jó, ha rossz, ha kevés, ha sok…

Írói szerepköröm egy időre most abbahagyom és a pihenős, elengedős magam jön. Utána mi lesz, Isten tudja!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

GyógyulásGyógyulás

    Felismeréseim, amelyeket a köz javára szentelnék belátom,          hogy a legtöbbször bicskanyitogatóak. Belátom azt is, hogy bizony időnként elhallgatok, néma maradok, mert már annyiszor beszéltem a falnak. Na, de

Egyéb