Időnként a mindennapok világában nehéz érzések fájdítanak. A vélt vagy valós hírek felkavarják az érzelmek állóvizét.
Legtöbbször azt sem tudjuk mi az igazság. Ám az az egy biztos, hogy szeretnénk jól lenni és jól érezni magunkat, szeretnénk egy békés és harmónikus világban élni, ahol biztonságban, szeretetben, békében lehetnénk. Ahol az egymás iránti tisztelet és kedvesség lehetne az alapvető emberi érték. Azt gondolom, talán mindannyian erre vágyunk és azt gondolom sokan meg is tesznek azért mindent. Egy jó szó, egy baráti ölelés, egy kedves mosoly, de még a vasárnapi ebéd is milyen sokat jelent.
Ugyanúgy a halottainknak is sokat jelent az, hogy miként engedjük őket tovább menni. Hogy miképp méltatjuk, hogyan emlékezünk meg róluk. Még valameddig köztünk vannak, hiszen a fátyol még igen vékony. De aztán menniük kell, mert az életkerék forog tovább. A szeretetteljes szavak, a tisztességes búcsúzás segíti őket jobb helyre távozni. Még akkor is, ha ittlétükkel sokszor fájdalmat okoztak. Még akkor is, ha valamiért az életben sokszor nem voltak képesek a helyzet magaslatán állni.
A számukra megadatott módon éltek s haltak.
Mint ahogy mi mindannyian.
Mint ahogy a költő, Arany János mondja: “Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben.”
Mint ahogyan képesek vagyunk magunkat, másokat felemelni, úgy vagyunk képesek a világ dolgára is jótékonyan hatni…