Az önmagammal és a világgal való jó kapcsolat a békére és a harmóniára való törekvés örök vágy marad.
De vajon tehetek e ez ügyben bármit? Mert azt látom, hogy sokak valami külső megváltóra várnak.
Az imént láttam egy asztrozófiai előadásból részletet, ám hamarosan kikapcsoltam, mivel nehéz érzések bódítottak, ez pedig tudom mindig a hamisat jelzi… nekem.
Közben ez a Radnóti idézet jutott valamiért az eszembe…
„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, –
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.”
Mint annyiszor, ebből a műsorból is a megtévesztés hangját hallottam ki azt, ami az elméhez szól és ami nem szívhez szóló üzenet. Arról, hogy csodás bolygóállások lesznek, légy résen, mert most jön a megváltó energia, a szintlépés, a sorsmegváltoztató… és stb…
Édes Istenem! De jó is lenne csak állni tátott szájjal és várni a sült galambot. De már annyiszor álltunk tátott szájjal és annyiszor vártuk a Messiást csak az épp máshol járt… Hát várhat is aki úgy gondolja. Csakhogy a Megváltó, az bennünk van.
A változás belülről indul. Van az a mondás, hogy „Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.” Vagyis magyarra fordítva amilyen a lelkület, olyan a kimenet…
Minden magunkból indul ki. Amilyen érzésekkel vagyunk telítve olyan a kisugárzásunk, olyan a külvilágunk amilyen a belvilágunk. Lehet orrba-szájba mantrázni, lehet napokig templomban aludni, jogázni, húst nem enni, attól semmi sem lesz másként.
Ám ha befelé figyelve tudatosítjuk azt, amivel dolgunk van, mindjárt más a leányzó fekvése…
A diszharmónikus életesemények megkínálnak bőven feladattal. Miért? Mert az a dolga – felhívás a keringőre… Ismerd meg önMAGad!
És ahogyan egyre másra feltárulnak a „titkok”, egyre másra kisimulnak életed ráncai és egyre kiegyensúlyozottabbnak érzed magad. Egyszer csak megérted azt, hogy sorsod ura egyedül Te MAGad vagy. Amit itt imádságként valóban tenni lehet az a hála, hogy megadatott az erő, a lehetőség megváltódni. Ki által? MAGad által.
Mert Te tettél érte. Jézus senkinek sem vette a terheit MAGára és senkit sem váltott meg. Mert, ha így lenne, mi végre lenne akkor az élet… Ha így lenne, elmaradna az öntudatra való ébredés lehetősége.
Csak hogy az élet nem wellness, az események jönnek mennek. A pofonok megráznak és útba állítanak. Keresik a harmóniát.
Meg is lelik egy kettőre, pia, cigi, semmi nyugi. Állandó tenni -venni, hogy ne kelljen észre venni. De az érzés alattomos. Nem jó így sem, nem jó úgy sem.
Mi lehetne a megoldás? Már a kérdés is óriás. Kinyitja az ablakot, szívedben a nagykaput
Megleled önMAGad Ki nem más, mint tenMAGad!
Minden a MAGból csírázik. De hogy is?…
Tanmese következik.
„Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két cserépben egy-egy frissen elültetett virágmag. Az egyiket fekete jó földbe ágyazták, míg a másikat tavalyról maradt zacskós poshadt földbe rakták. Az elsőhöz nap mint nap szépen szóltak, becézgették, reményteljesen várták a növekedését, öntözgették és ahogyan csírázott símogatták, dícsérgették, napos fényben fürdetgették. A másik cserépben lévő magocskára viszont semmilyen figyelmet nem fordítottak. Szegényke árnyékban tengődött, s a mostoha bánásmód következtében bár mutatott némi életjelet, lassan elpusztult.”
E megható sorok után mit is lehetne mondani a harmóniáról, arról a harmóniáról, ami ezeket a gondolatokat ihlette.
A belső béke, az önmagaddal való szeretetteljes kapcsolat olyan kisugárzással bír, ami a környezetben is harmóniát eredményez /tudományoskodva érdemes a kvantumfizika tudományában elmélyedni/.
Tehát én MAGam, egyedül én vagyok felelős vagyok azért, hogy mit engedek be magamba, hogy milyen lelki állapottal rendelkezzek, hogy mit teszek meg a harmóniáért, hogy milyen esszenciával árasztom el a családomat, a kisebb és tágabb környezetet… hogy mit árasztok ki magamból a világba. Harmóniát vagy diszharmóniát. Kisarjadjon e a mag, vagy ne… /szeret, vagy nem szeret/….. A csodavárás helyett.