Valahol mindannyian gyógyítók vagyunk.
Valahol mindegyikünkben van olyan képesség, amivel másokat felemelni tudunk. Egy mosoly, egy jó szó, egy ölelés, egy megható szívből jövő pillantás, a szerető tekintet, egy tányér süti, stb.
Vannak, akik speciális irányt vesznek és eszközként használják azt a lélekgyógyításhoz. Számtalan lehetőség nyílik ma erre. Ám azt is jól mérlegeld, kihez menj. „Mert nem pirula, nem orvosság gyógyít meg sebeket, többet ér annál a tiszta, hű szeretet.” És itt van a lényeg.
Szeretet nélkül nincs gyógymód. Régebben, amikor a tudatosságról még szó sem volt, olyan módszereket „találtak fel” amik valóban hatékonyan funkcionáltak, ámde végleges gyógyulást nem adhattak, hiszen nem szeretetalapon működött, hanem a metafizika varázstudományán – a manipuláció oltárán – többek között.
Ám a lélekfejlődésnek gátat nem lehet szabni, hiszen nem hátra, hanem előre haladunk. A lélek, aki oly sokat szenvedett már a személyes életekben, aki megjárta a „hadak útját”, másra vágyik már. Valami gyengédebbre, valamire, ami nem egy röpke pillanat. A szíve örvénylik, megosztani vágyik eredendő örömét, mert a külső világban néha nem az tükröződik vissza rá, amit a mélyben érez, amit lelkéből fakadóan élne.
És akkor igazán ránéz a természet csodáira. S meglát egy gyönyörű festményt, egy csodálatos alkotást, egy szobrot, egy hímzést, egy fantasztikusan elkészített ételcsodát, megérinti egy nagyszerű zene, hogy a szíve beleremeg. És bekapcsol a szeretet himnusza. És ismét hallja a dallamot, saját lelkének hívó dobbanását, hogy egy mindent átható belső bizonyosság gyönyörködtesse. Testének minden sejtje azonnal gyógyuló üzemmódba lép.
Aki nem hiszi, járjon utána.