Egy asszony illata az az, a női sors illattá nemesedése.
Születéskor az édes babaillat, az ártatlan, tiszta illat, még mentes az erőfeszítések, a megfelelések szagától.
Kisdedként még a kaki illata is különleges, mert a gyermek, aki szeretetben és elfogadásban nő fel, még mindig mentes a „szagoktól”.
A kamaszkorába lépett kis hölgy a bimbózó nőiesség illatát árasztja, a környék hímjeit magához csalogatva csábít, próbálgatja magát. Érzi magában az ősanyák nőiességét, erejét, teret ad annak kivirágzásához és édesen illatozik.
Mire megérzi magában az anyaságra való hívást, teste már készen áll, a hozzá érkező kicsiny léleknek testéből templomot épít.
Az illat itt már elég átható. Valami földönkívüli illat és ragyogás árad belőle, ami nem csoda, hisz akit magában ringat, és akit testéből táplál, az Isten otthonából érkezett, onnan a fénylő tekintet, az Isteni illat. Tiszteletet parancsoló lénye és mosolya alázatra tanít. Ez maga a misztérium. Életet ad, s vele azt az erőt és tudást, amit maga is megkapott az ősanyáktól. Most továbbadja.
Később meg már az érett asszony bölcsességének illatában pompázik.
Ám ahogy beköszönt az ősz /változó kor/, úgy hullanak le illatozó virágának édes levelei és szirmai. Lassan az elmúlás szelét érzi. Ám addigra már szellemi utat követ. Tekintetét a földről felfelé emeli.
S ahogy a lelke egyre inkább „haza vágyik”, teste lassan az enyészetté válik. A test illata immár a föld szaga. S ahogy méltósággal elengedi magától földi testét, újra szárnyra kap, hisz hazatér.
Ám illata, esszenciája, az örök!