A szokásos hajnaltájt jött üzenetek mondatokká kívánnak formálódni. Azt vettem észre, hogy ezeket a mondanivalókat ahelyett, hogy leírnám és megosztanám másokkal – legtöbbször hagyom elmenni. Már sokszor figyelmeztettem magam

    Felismeréseim, amelyeket a köz javára szentelnék belátom,          hogy a legtöbbször bicskanyitogatóak. Belátom azt is, hogy bizony időnként elhallgatok, néma maradok, mert már annyiszor beszéltem a falnak. Na, de

    Húh! Ez a kijelentés villant fel bennem, amikor a gép elé ültem, hogy a honlapomon dolgozhassak. Ám a rendszer nem akart megszelídülni. Talán azért e kis bibi, hogy

    Időnként  a mindennapok világában nehéz érzések fájdítanak. A vélt vagy valós hírek felkavarják az érzelmek állóvizét. Legtöbbször azt sem tudjuk mi az igazság. Ám az az egy biztos,

    Nos, ez a mostanság divatos társasjáték a való világban is értelmet nyerhetne. Valóban, ha a fel nem tett kérdés egyáltalán elhangzana. Ha legalább kérdés lenne.   Van, aki

  Sokan tudni vélik azt, hogy van lelkük. Sokan meg nem is hallottak róla. Sokszor érzi az ember – valami mozgatja, valami meg időnként megállítja. Sokszor fülel, s befelé hallgat.

  Ahogyan világra jövünk, az maga a csoda. Ahogyan felnőttekké válunk az, az életfejlődés természete. Ahogyan családot alapítunk és életet adunk a hozzánk vágyódó léleknek, hogy az általunk ölthessen testet,