0630/859-6231

Ittragadt lelkek


 

Ittragadt lelkekIttragadt lelkek.
Sokat foglalkozom „haláli” témákkal.
A halál és az élet kéz a kézben járnak, s tudom  mekkora áldás jóban lenni a halállal, a halottakkal.
Régebben magam is furcsálltam a dolgot, ám behatóbban tanulmányozva az asztrológiát sok minden megviláglott.

Általában különc voltam, a normálisok táborába nem igazán nyertem bebocsájtást. A következőkben  ennek fényében  megvilágítom az itt ragadt lelkekkel kapcsolatos titkos félelmeidet.

Ugye sokszor gondolsz rá mióta elment? Néha indokolatlanul dühös vagy, néha eszedbe jutnak a régi emlékek, jók is rosszak is, néha azt érzed elengedted. Néha meg mintha melletted lenne, néha még érzed is pipája füstjét. Néha hiányzik, néha meg mintha tudomást sem vettél volna róla. Néha felszáll a köd és nyugalom áraszt el, néha meg nem tudod mi bajod.                                                                             

Tájékozódsz a gyász folyamatáról, hogy éppen hol is tarthatsz, annak melyik fázisában, hogy már csak legyen vége.  Van olyan ismerősöm, aki évtizedes gyászát hordozza és nem is akar abból kilépni.
Pedig ha tudná! 
Ha tudnád azt, hogy elhunytad lelke sosem halt meg, ha tudnád azt, hogy a halál és a születés egy örök körforgás, hogy egyik a másikból jön. Ha tudnád azt, hogy a lélek e-világi dolgát bevégezvén távozni menne, mert máshol lenne dolga /még akkor is ha csak pár évet élt/. Ha tudnád mindezt, talán könnyebb lenne elengedni.
De mégsem teszed, mert haragszol, mert bűntudatod van, mert lerendezetlen ügyetek van. Viszont mindezt már az, aki meghalt tudja, látja, átérzi.
Mindeközben meg Ő is megnyugvásra vágyik, együttérzésre, megérzésre, megbocsájtásra, szeretetre. És addig marad itt, amíg meg nem kapja. Számtalan jelet küld, de te vak vagy, vagy nem akarod észre venni. Átsírt, álmatlan éjszakák, megválaszolatlan kérdések feszítenek.                                                             

Az e világból eltávozott lélek energiáját tőled veszi, minek hatását azt hiszem, nem kell ecsetelnem. Nem mondod el senkinek, hogy mi van veled, csak azt látják rajtad nagyon rosszul vagy, egyre fogysz. Ám büszkén lobogtatod önsajnálatod zászlaját, talán azért mert azzal Te is szert tehetnél egy kis életerőre…
Mint médium lehetőségem és módom adódik élők és halottak között közvetíteni, közöttük mediálni…
Az elhunyt lelkeknek segíteni abban hogy végre megkapják a méltó elismerést és tiszteletet hogy aztán átmehessenek, továbbléphessenek, az itt maradottaknak meg lelki békére lelni.

S tudd, ha mégis elengeded, emlékét sohasem felejted el, azt nem veheti el tőled senki és emlékezz is szeretettel rá folyton úgy, hogy közben tudod, megtettél mindent annak érdekében, hogy drága szeretted saját lélekfejlődésének az útján továbbhaladhasson, miként te is azt teszed most éppen itt, éppen ebben az életben, ebben az órában.

Áldás kísérjen mindannyiunkat az úton!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Post

Egy asszony illataEgy asszony illata

Egy asszony illata. Azaz: a női sors illattá nemesedése. Születéskor az édes babaillat, az ártatlan, tiszta illat, még mentes az erőfeszítések, a megfelelések szagától. Kisdedként még a kaki illata is különleges, mert a gyermek, aki szeretetben és elfogadásban nő fel, még mindig mentes a „szagoktól”. A kamaszkorába lépett kis hölgy a bimbózó nőiesség illatát árasztja, […]

Egyéb

Kiló-falóKiló-faló

  Kiló-faló. Mi lehet vajon a súlyvesztés titka, kutatják ezer éve és egy napja. Annak megoldására számtalan csodaszer, fogyókúrás és diétás őrület, na meg edzőterem született meg a pénztárca legnagyobb örömére. Az erőfeszítések, az izzadságcseppek rövid életű eredményt pedig hoznak, a siker garantált. Aztán vissza az egész és minden kezdődik előröl. Közben háborog a bűntudat, […]

Egyéb

AlkímiaAlkímia

Alkímia. Hiszem, vallom, élem azt a hitet, hogy mindenki a saját maga által teremtett poklot, vagy mennyet éli és ahogyan azt megteremtette, úgy annak átalakítására is képes kell legyen. Bizonyosságra hiteles ősi írásokban leltem, amit saját tapasztalataim felismerései is csak megerősíteni tudnak. Hiszem, hogy „Megváltoztatni bárkit és bármit, csak magadon keresztül lehet.” E folyamat az […]

Egyéb