B.U.É.K.

6 hozzászólás 17:25

 

 

Ahogy figyelem az új-évre készülőket, magamban meg megállok, valahogy az elmúlt idők és az elkövetkezendő idők határán leledzek, vagyis a jelenben. Innen nézek vissza, s előre.  Hogyan volt, most mi van és majd mi lesz. Nézem az embereket, érzem a csodavárásuk izgatott hevületét, a remény szelét, hogy holnaptól valami megváltozik, valami jobb, valami több lesz. Megjelentek a 2020-as horoszkópok, aminek értelmezését a legtámogatóbb értelemben-  természetesen mindenki a maga szája íze szerint fejt meg.

Ahogy visszatekintek fiatalkori éveim szilveszteri élményeire, én is készültem, szép ruha és smink /az a mai napig is megvan/ és mentünk mulatni. Táncoltunk, beszélgettünk, majd hajnaltájt hazaérve férjemmel ölekezve köszöntöttük az új évet. Aztán sok-sok szilveszter multán a jelen időkben sem változott a szokás, csak átminősült. A buli más szintre emelődött. Finomabb, érzékenyebb dimenziókban járunk.

Az élet megtanított megérteni s megbecsülni azt, ami van.

Az ó év és az új év határán, a kettő között vajon nálad hogy áll a mérleg nyelve. Tartasz e számvetést? Vajon fordítottál e magadra elég időt ahhoz, hogy tiszta lappal indíthasd az új évet? Vajon gondolod-e azt, hogy amit megoldottál és lezártál magadban ilyen-olyan zűrös ügyeket, hogy akkor tényleg jóra fordulhatnak a dolgaid? Vagy inkább jöhet még egy két pohárral több.

Ha már a jóslatoknál tartunk, magam is elmondom, mire számíthatsz.

Olyan idők vannak és jönnek, amikor a „sors keze beteszi a lábát”, azaz nem tudod a szőnyeg alá seperni a nemkívánatos „szemetet”. Az élethelyzetek kikényszerítik belőled, hogy a szemléletmódod megváltozzon, az álarcok lehulljanak, márpedig azért, hogy az lehess, aki vagy. Akár munkahelyi, akár párkapcsolati, akár családi nehézségek vannak, annak a megoldása figyelmet kér. És amikor erre ráérzel tudd, erőd és lehetőséged is megadatik ahhoz.

Szilveszter: „Elmúla a karácsony, elmúla a beigli” és elmúla a sok-sok karácsony, a sok pénz, a sok kaja, meg a rokonság is elmúla.

Már nem is lehet annyit bűntelenül zabálni, már másképp gondolod az ünnepet, már nem arról szól, hogy agyonajándékozz és agyonvendégelj, hogy aztán te is kimúljál. S aztán a szilveszter is csak elmúlik.

Ebben a másik dimenzióban másképp vannak a dolgok.

Aki nem hiszi, járjon utána!

 

6 thoughts on “B.U.É.K.”

  1. Mint minden írásod, ez is csodálatos lett Marinka. Köszönöm, hogy olvashattam és így részesülhettem egy nagy élményben. Boldog újesztendőt kívánok sok szeretettel.

  2. Kedves Marinka, én az utolsó gondolatot vinném tovább. Igen másik dimenzió van kialakulóban. Mikor az új generációnak nincs azonos gondolata, lelki összefüggése nem az előző, hanem több százados generációkkal, akkor itt már tényleg egy új lelki dimenzió van kialakulóban. Ez a dimenzió átlépése már több esetben megtörtént az emberiség történetében. Eddig azért az emberi élet jobbra fordulását hozta a változás. Jön egy új esztendő optimistának kell lenni. De sajnos a magam lelki világa nem ezt érzi.

    1. MAGunk felfényesítése ragyogtatja a külvilágot. Ezért üdvözlöm a konstruktív életszemléletet!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Élet-HalálÉlet-Halál

Élet-Halál. Saját meglátásaim szerint az egyéni léleknek egy élet alatt ritkán adatik meg olyan intenzív fejlődést produkálnia ami önvalójára ébreszthetné. Sok-sok élet, tengernyi tapasztalat árán juthat egyre közelebb ahhoz, amikor

Egyéb